06 20 471 1030 ooravecz@gmail.com

Egy ideje rájöttem, hogy kétféle tanítvány létezik: az egyiket bátorítani kell az edzéseken, jógaórákon, biztatni a versenyek előtt, apró visszajelzésekkel, folyamatosan növelni az önbizalmát. A másikat inkább visszafogni érdemes, meggyőzni, hogy a kevesebb gyakorlás néha több, elfogadtatni vele, hogy ha kevesebb versenyt vállal, azt könnyebb kipihenni, így gyorsabb lehet a fejlődése hosszú távon.

Megfigyeltem azt is, hogy ez a kettősség egy emberen belül is jelen van, persze jellemzően nem egyszerre. Például saját magamban. Van olyan, főleg télen, hogy semmi kedvem kidugni az orrom és futni. Ilyenkor visszaidézem azt, milyen nehéz volt visszatérni, amikor hónapokra abbahagytam. A kihagyás után már 8-10 kilométer futástól fáradt voltam, sőt, izomlázam lett. Így lustálkodás helyett felidézem, milyen öröm futni, milyen érezni, hogy a rendszeres mozgás megtölt élettel. Arra, hogy a testem meghálálja a törődést, akkor is szoktam emlékeztetni magam, amikor nincs kedvem jógázni. Mert ilyen is előfordul. Amikor meg mozgok, valahogy így érzem magam:

Aztán van másképp is: amikor egyre jobban megy a futás, rendszerint elkezdek azon gondolkozni, hogy akkor most benevezek egy terepultrára. Hogyne. Minden kell és lehetőleg egyszerre. 100 kilométer, legalább. Bár a lelkem kívánja ezt, tudom, hogy nincs lehetőségem megfelelően edzeni. Megesik, hogy szomorúan emlékszem vissza, hogy alig néhány éve szabadon (és jóval gyorsabban) szárnyaltam az ösvényeken. Ilyenkor szerencsére le tudom magam hozni magam a földre, hiszen amire most szánok időt és energiát, annak nagyon is örülök, akkor is, ha kevésbé látványos.

Mit jelent az erőlködés a jógában? Akármennyire is használható sportsérülések megelőzésére és az ülőmunka okozta elváltozások ellensúlyozására, a jóga nem kizárólag fizikai gyakorlatrendszer. A tanítás szerint a gyakorlás könnyed és stabil egyszerre. Mi az, hogy könnyed? Mi az, hogy stabil? Az egyik lehetséges válasz az, hogy miközben az aznapi határainkat keressük, visszafogjuk a fölösleges erőlködést. Például, semmi szükség arra, hogy ráncoljuk a homlokunk egy nehezebb gyakorlat közben.

Egy másik eszköz a gyakorlás monitorozására a légzés. Tekinthetjük akár a jóga pulzusmérőjének is. Amíg a légzés könnyedén áramlik, addig az erőfeszítés a kívánt határon belül marad és az elme kevésbé cikázik. Olyan ez, mint amikor a tó víztükre fodrozódik, de nem hullámzik. Ha a légzés szaggatott, az egészen másmilyen érzés. Amikor egy 10 kilométeres verseny hajrájában kapkodjuk a levegőt, lehet, hogy fókuszáltak vagyunk, de nyugodtak semmiképp. Ez teljesen rendben is van egy futóversenyen. A jógagyakorlás viszont akkor tölti be igazán a célját, ha ellazít, ha utána kevesebb a gondolat, mint előtte. Ezt az érzést olyan gyakorlás tudja megadni, ahol a fizikai erőfeszítés visszafogottabb – kb. a maximum 70%-a.

Sőt. Mostanra odáig megyek, hogy bizonyos gyakorlatokat egyáltalán nem gyakorlok – és nem is tanítom őket. Ezek a gyakorlatok többet árthatnak, mint amennyi hasznot hajtanak. Hogy lehet ez? Erről szól majd a következő cikk.

 

Share This